Szeretem a fura kompozíciókat a tányéromon, de a következő történet megtanított arra, hogy gyanakodva közelítsek meg ezután minden olyan ételt, amit nem magam készítettem...

A munkanélküli kiscsapattal (plusz egy igazi dolgozó főnővér) levonultunk hétvégére Nagyrévre. Gondoltuk, kipihenjük a sok punnyadást és a monitorbarna ábrázatunkat feldobjuk egy kicsit némi napfénnyel. :) Ennyi a felvezetés.

 Szóval, első este lángost sütöttünk, amihez ugye illik egy kis fokhagymát is pusztítani, mert úgy az igazi. Hozzá is láttam a fokhagyma pürévé való átalakításához, nehogy valaki egy nagyobb darabra ráharapjon. Kata kolleginát megbíztam, hogy hozzon pár csepp olajat kintről a fokhagymára. Amíg ő távol volt, addig lefújtam magam Protecttel (citrom illatú szúnyog- és kullancsriasztó), ezt követően nem is éreztem más illatot/szagot. Megkaptam a kért olajmennyiséget, összedamizgáltam azonnal a fokhagymával és rohantam ki a többiekhez, hogy minél hamarabb be tudjuk kebelezni a mennyei falatokat. Mohón neki is estünk a fokhagymás csészének, gazdagon beborítottuk vele a lángosokat...

Ekkor jött a cudar valóság...ennek a kajcsinak bizony nem frankó az íze. Végigszagolgattunk minden alapanyagot, még a tüzet is...de semmi, minden okés, a fura, enyhén hányásfakasztó íz eredete ismeretlen maradt...ameddig bele nem szagoltam a fokhagymás csészébe! A fokhagyma bizony nem a megfelelő olajjal volt összekeverve, hanem egy kicsi, de hatásosan pusztító adag citrom illatú szúnyogriasztós lámpaolajjal! De mire ez kiderült, már én letoltam egy háromnegyed lángost ilyen feltéttel.

Okés, restart fokhagyma. Most már minden oké, de ezt az ízt és magát a tudatot, hogy én eme förtelmes dolgot a gyomromba küldtem, majdnem kicsinált! Ittam sört, ittam kólát, vizet, mindent...hajnalban mégis majdnem lehánytam drága Jankámat! Mindent összevetve borzalmas élmény volt...de amúgy meg naggggyon vicces is. Bár azt már kevésbé élveztem, hogy az elkövetkező három napon, bármilyen élelmiszert a számhoz emeltem, volt mindig egy önkéntes az asztalnál, aki épp egy újabb embernek mesélte ezt a sztorit...és bizony az az érzés nem olyan könnyen feledhető, hogy már másnap tudjak rajta kacagni egy nagyot.

Amúgy másnap megnéztük az üveget, egy 5 centis fekete szúnyog volt rárajzolva, rendben, nem nézte meg a feliratot, de hogy nem veszi észre a gyerekzáras kupakot... :D

Igen, Nagyrév amúgy egy bulis hely, főleg ha ilyen kiváló társaságban tölthet el az ember gyermeke egy csodás hétvégét. Etettünk hattyúcsaládot is, ami először olyan jó ötletnek tűnt. Két nagy és hat kicsi hattyú él a holtágon. Ezek ráálltak arra, hogy végigtarhálják az összes valamire való stéget egy pár falatkáért. A kicsik akkorák voltak, mint egy kifejlett liba, a szülőpár pedig a Loch Ness-i szörny méreteivel rendelkeztek. Katát kizavarta az egyik a vízből (közben még le is köpte---mármint Katát a hattyú), a másik Janka karját akarta tőből letépni egy falat kenyérért... Szóval leszűrtem, hogy a bütyköshattyú csodálatos teremtés képen, videón vagy legalább megfelelő távolságból. De amikor a kicsinyeit akarja védeni az emberektől, akkor talán jobb az óvatosság.

Végkövetkeztetés:

1. itt mindenkinek van valami defektje...ami vicces
2. 15 fokos hidegben nem feltétletül a sör fog felmelegíteni
3. a pottyantós budiban éjjel ne használj lámpát, mert nem fog jobb lenni a közérzeted, ha látod a pókokat
4. a halon kívül itt minden kajának krumpli az alapja
5. a napfelkeltében a denevérkarambolok a legviccesebbek
6. itt a szomorúság, mint fogalom, nem létezik
7. és ami a kedvencem: mindenből viccet lehet csinálni ezen a helyen egy ilyen SZUPERCSAPATBAN!

Csúcs! Az ilyen pillanatokért érdemes élni! :)