Szervusz Kedves Olvasó!

Az elmúlt hétvégén, kihasználva a csodálatosnak ígérkező időjárást, elmentünk biciklizni. Egyfajta bemelegítésnek szántuk az év elejére...

Pénteken még csodálatos idő volt, hangsúlyozom, PÉNTEKEN! Hát eljött a várva várt nagy nap. Felöltöztünk a párommal, megreggeliztünk, közben pedig rájöttünk, hogy rohadt nagy szél van. Én nem nagyon akartam elindulni, mert nem szeretek szélben biciklizni, mivel ilyenkor egyáltalán nem tudom átérezni a mozgás adta szabadságot. Nah mindegy, mégis elindultunk.

Mezőhékről idultunk, az első másfél kilométert széllel szemben tettük meg, aztán rákanyarodtunk a Kunsági-főcsatorna (Tisza II.) gátjára...hát az egy borzalom volt! Szinte egy helyben tekertünk 10 km-en keresztül, néha én megálltam hisztizni, hogy ez nekem nem jó, de Áda miatt nem fordultam volna vissza, mert ő nem tudom miért, de nagyon szeret minden ilyen kalandot. Eljutottunk végre Öcsödig, ott ittunk egy bambit, letoltunk egy kis ropit és vadásztam magunknak Sport szeletet. Kocsma előtt véres zsebkendő...meg hasonló finomságokkal találkoztunk útközben.

Az volt a további tervünk, hogy hazafelé már aszfalton megyünk, de kíváncsiságból mégis rákanyarodtunk a Kőrös gátjára. Hozzáteszem, ez volt a nap második legrosszabb döntése. Kerekeztünk bőszen, tök jó volt, hátszelet kaptunk, a gát állapota is megfelelt a biciklizésre, tehát úgy határoztunk, hogy mindenképp megéri nekünk mégis Mesterszállás felé menni földúton. Háááát, itt jött az élet szaros oldala!

Le kellett evickélnünk a gátról, hogy Alsó-Mesterszálláshoz jussunk. Igen ám, volt is két lehetőség. Az 'A' verzió egy vizes-sáros út, a 'B' pedig egy combközépig érő traktornyomokkal díszített földút volt. Nah, mi persze a B-t választottuk, mert nem akartunk nyakig úszni a sárban...meg persze reménykedtünk, hogy később majd kijutunk arra az oly' áhított "kövesútra"!

Mentünk, mendegéltünk, míg meg nem láttunk egy tanyát, ahonnan nem volt messze a keresett út. Irányba állítottuk magunkat, a tanya mellett szerettünk volna végigmenni egy ösvényen. Ez nagyon nem jött össze! Négy kutya indult meg felénk, ebből a két kicsi aztán mégsem jött elénk, de a másik kettő, borjú-méretű eb bizony úgygondolta, hogy mi jobban mutatnánk kutyaszarként a tanya udavarán. Keresztbefordítottuk a bicikliket és elkezdtünk hátrálni. Jelentem, én természetesen beleestem a traktornyomba, miközben a két gyilkos dög épp a partedlit kötötte a nyakába. De Ádám addig magyarázott nekik, míg vissza nem fordultak, hát így menekültünk meg a kutyáktól. És a kirándulásunk java még csak mostkövetkezett!

Tehát kénytelenek voltunk tovább folytatni gyalog az utunkat, ráadásul rossz irányban! Öt és fél órán keresztül gyalogoltunk, mert szinte sehol nem lehetett nyeregbe pattanni. Amikor már Mezőtúr sziluettjét egyre közelebbinek és élesebbnek láttuk, a nap meg egyre csak búcsúzkodott tőlünk, elkezdtem szarul érezni magam. Javasoltam a páromnak, hogy aludjunk a fedett vadetető alatt és majd másnap hazamegyünk, de az ő kitartásának és bátorításának köszönhetően az esti híradóra hazaértünk és nem ami a legjobb, nem is voltunk benne, mármint a híradóban!

A nap adatai:

résztvevő: 2 fő (1 nő, 1 férfi)

túrára szánt idő: 3 óra

túrára fordított idő: 8,5 óra

megtett km: 42,3

ebből biciklivel: fele

ebből gyalog: másik fele

De a legszebb az egészben az volt, hogy gyönyörű madarakat láttunk viszonylag közelről, együtt lehettünk, kitartottunk a végsőkig, pedig a nyereg feltörte a fenekemet, és nem adtuk fel, biciklin értünk haza!

Pusszantás