Kedves Olvasó!

Mostanában Nemere István Parajelenségek könyve című alkotását olvasgatom és az olvasmány hatására eszembe jutottak régi misztikus emlékeim. De ezekről egy picit később számolok be.

Először is azt kellene tisztázni magunkban, hogy hiszünk-e a szellemvilágban, a túlvilági életben, a test-lélek szétválaszthatóságában, stb. Ezt mindenkinek magában kell lerendeznie, ugyanis a tudomány jelenlegi állása szerint nincs bizonyíték arra, hogy ezek léteznének. Leszögezem, én hiszem, hogy léteznek szellemek, kommunikálhatnak is az emberekkel. Véleményem szerint azonban nem minden emberrel képesek kapcsolatba lépni (különböző okok miatt). Na de most nem erről szeretnék írogatni.

Érdekes, hogy az emberek többsége fél a szellemektől, holott ennek nincs sok értelme, mivel egy test nélküli lélek meglehetősen keveset tud ártani egy evilági lénynek, ugyanis fizikai erővel csekély mértékben rendelkeznek. Szerintem ebben az a tény a ludas, hogy sötétben tapogatózunk, a szellemvilág ismeretlen számunkra, és ugyebár az ember fél az ismeretlentől, mert gyanakvó. De ez így van rendjén...

De hárítani nem érdemes, mert az első szellemekkel kapcsolatos élmény átélése után eltűnik minden kétely. Így történt velem is. Nem nagyon hittem bennük egészen 12-13 éves koromig. Akkoriban történt ugyanis egy számomra meghatározó eset és azóta nyitott vagyok a témával kapcsolatban. Házilag barkácsolatam egy betűtáblát és pár barátommal elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a szellemidézést. Teljes mértékben senki nem hitt a sikerben, de azért megpróbáltuk. Nem volt semmi gyertyagyújtás, füstölőzés, éjféli szeánsz, csak simán behúztuk a függönyt, kiterítettük a betűket, a kör közepére helyeztünk egy műanyag kávéspoharat és elkezdtük mormolni a korábban hallott szöveget. Nem kellett sokáig várni, megjött az első szellem, a pohár rázkódott és a kérdéseinkre megfelelő válaszokat adott. A pohárhoz senki nem ért hozzá, egy centivel fölötte tartottuk az ujjunkat. Annyira nem hittük el, amit átéltünk, hogy egymást kezdtük gyanúsítani, hogy biztos a másik mozgatja a poharat. Hogy megbizonyosodjuk a jelenség valódiságáról, egyesével próbáltuk irányítani a műveletet. Legnagyobb meglepetésünkre a pohár így is folytatta útját az asztalon lévő betűkörön belül. Nem volt kétség, valóban érintkeztünk egy lélekkel. A szellemidézés befejeztével rettentő fáradtság uralkodott el rajtunk. Ezt a mai eszemmel úgy tudnám megmagyarázni, hogy a szellem valószínűleg a mi energiánkat használta a pohár mozgatásához. A sztori lényege azonban az, hogy fantasztikus élmény volt ezt átélni, a saját bőrömön megtapasztalni. És igaz, hogy nincs a mai napig tudományos magyarázat az ilyen paranormális eseményekre, de én hiszek benne, mert átéltem...többször, több formában! Lehet, hogy már te is érintkeztél a túlvilággal kedves Olvasó, csak nem vetted észre vagy nem hitted el!

Ui.: De lehet, hogy a pohár/asztal/ceruza azért mozog, mert a szeánszban résztvevő emberek egyfajta kollektív energiakivetítést hajtanak végre, és ez az energia képes tárgyakat mozgatni! Hiszen tudjuk: az ember csekély százalékát használja az agyának... Miért ne tudnánk tárgyakat mozgatni a maradék résszel... Hogy miben hiszel, az a te dolgod!